Bővebb információ hamarosan!
Uros Umek 1976-ban született Ljubljanában és nagyon korán, alig 15 évesen került kapcsolatba a lemezjátszókkal.
umek1993-ban néhány barátjával közösen az országban elsőként szerveztek szélesebb tömegeket megmozgató Techno Partikat , amik aztán rövid idő alatt a legkedveltebb rendezvények lettek Szlovéniában. A parti szervezésre fordított kemény munkája által a Techno vált hazája egyik legnépszerűbb zenei irányzatává.
Ahogy az egy feltörekvő és ambiciózus DJ -vel lenni szokott, a producerkedést is felvette a repertoárjába, majd elkészült munkáinak demo felvételeit több kiadónak is elküldte.
A holland DJ Misjah , az X-Trax és X-Sub kiadók tulajdonosa, felfigyelt kemény, de ugyanakkor rendkívül érdekes, egyedi hangzására és rögtön lehetőséget adott Umek zenéinek kiadására.
Az X-Sub -nál megjelent 'Sample Rate' aztán valóságos lavinát indított el és a következő pár évben már-már ipari mennyiségű lemezt készített olyan kiadók felkérésére, mint a Planet
Rhythm, Fine Audio, CLR, Primate, Spiel-Zeug, Potential, Primevil, vagy éppen a Tortured.
Saját neve mellett több más nick mögé bújva is készített lemezeket, legismertebb talán az Electro témákra koncentráló Zeta Reticuli , és persze a híres 'Mechanisms' sorozatot elkövető Mumps .
1999-ben a rengeteg lemezzel és a velük járó elismeréssel a háta mögött Valentino Kanzyani közreműködésével megalapította a Recycled Loops kiadót, ahol a vadabb hangzást könnyed Tech - House váltotta fel. Hogy méginkább meg tudja valósítani elképzeléseit, szintén ebben az évben létrehozta újabb, ezúttal teljesen önálló kiadóját, a 'Consumer Recreation' -t.
A paletta teljessé tételeként Valentino val csináltak még egy kiadót, amit kifejezetten a House -ra specifikáltak, ez lett az 'Earresistible Musick' . A három kiadó a mai napig szüntelenül termeli a jobbnál-jobb Umek lemezeket a Techno és House lemezlovasok osztatlan elismerésének kíséretében.
Persze továbbra sem fukarkodik a lemezkészítéssel és szorgosan készíti a zenéket más labeleknek is. A közelmúltban például kettőt az egyik úttörő elektronikus-zenei kiadó , a Novamute számára.
Mixlemezekben sincs híján eddigi pályafutása. Az 'On Monoid' , a 'Torture Chamber 2' , vagy éppen a 2003-as Timewarp kompiláció mind-mind a techno rajongók alapműveivé váltak.
2004 elejére az Umek név az egyik legkeresettebb és legjobban csengő név lett a nemzetközi Techno színterén. Egész Európa, Ausztrália, az USA, Brazília, Japán és Szingapúr legjobb klubjaiban viharzott végig frenetikus erejű három lemezjátszós szettjeivel.
Umek hihetetlen népszerűségének és sikereinek titka a több stílus kombinációjából álló utánozhatatlan hangzásvilág és a páratlan technikai bravúrok, melyekkel mindezt fűszerezi.
Eddigi magyarországi fellépéseiről (melyek közül az egyik éppen a 'legelső' Mayday -en volt 2002-ben)legendákat zengnek a honi partizók, úgyhogy érdemes rá is nagyon odafigyelni!