Bővebb információ hamarosan!
Mióta foglalkozol rendezvényszervezéssel?
2005-körül kezdtem egy barátom által csöppentem bele, még gimisként ugrottam be először rendezvényeken,majd felgyorsultak az események, volt szerencsém rengeteg helyet, és rengeteg érdekes embert megismerni, tapasztalatokat gyüjteni, majd egy hosszabb külföldi kiruccanás után jöttem haza befejezni a főiskolát, és ezzel párhuzamosan jött a nagy szerelem, a Kaméleon Club és a Techno City!
Hogy jött az ötlet, hogy techno-bulik szervezésére add a fejed?
Amikor csatlakoztam a Kaméleon Club csapatához, egyértelműnek éreztem, hogy valami merőben új dologhoz kell nyúlnunk, valami olyanhoz, ami az egész Club arculatát, megítélését teljesen új alapokra helyezi! Ezt hosszasan meghánytuk-vetettük a vezetőséggel, majd kéz kézbe csapott, és megszületett az elhatározás! Azért is esett a TECHNO-ra a választás mert tudom, látom, hogy mekkora igény van a közönség részéről (részetekről) az ilyen irányú rendezvényekre heti szinten is, és mivelhogy a Techno eléggé mostohagyermekként volt kezelve az elmúlt évek során igy üzletileg is láttunk benne olyan potenciált, ami méginkább megkönnyítette a döntést! Alapcélkitűzésünk volt, hogy építsünk föl egy Techno-Birodalmat a város tetején, egy olyan club keretein belül, amit az egész techno-barát közönség, és kultúra már rég megérdemelt volna! Egy helyet, ami által a budapesti és vidéki techno közönségnek van hova tartoznia, ahol egy profi, szakosodott csapat dolgozik napról napra azon, hogy hétről hétre tudjuk magunkat überelni mind a fellépők, mind a felvonultatott show elemek terén! Az üzleti megfontolás mellett pedig a szívem is erre húz... I LOVE TECHNO! :)
Miért pont Kaméleon?
Próbálok tárgyilagos maradni.. Egész egyszerűen azért, mert minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy európai szinten is irigylésreméltó Club legyen! Kezdjük mindjárt azzal, bárhonnan támadunk, könnyen megközelíthető, illetve mind felszereltségében, mind elrendezésében, exkluzivitásában, és méreteiben is tökéletes! És, ami ezen felül a hosszútávú sikerünk záloga lehet, hogy nálunk mindig első a vendég, és a mindig megújuló minőségi szórakoztatás! 2010-et írunk, és igenis kötelességünk mindenki számára elérhető áron nyújtani olyan emlékezetes showt, ami a motorja lehet az elkövetkezendő projecteknek. Ezt bátran mondhatom az egész Club nevében, hisz egy igazán sikeréhes, profi csapat a miénk, amire nagyon büszke lehetek!
Mit gondolsz, mennyire lesz nehéz tudatni az emberekkel, hogy a Kaméleon ennyire profilt váltott?
Nem mondom, hogy a legegyszerűbb dolgok egyike, hisz salsa clubbként üzemelt hét évig, de nem kell azért túldimenzionálni ezt a kérdést. Egy profi összeszedett csapat dolgozik az ügyön olyan komoly médiatámogatással, hogy magam sem hittel el, hogy ezt ennyi idő alatt fel tudjuk építeni, úgyhogy azt hiszem ez nem lehet akadály, illetve egy kis marketing fogásnak sem rossz ez.. igy legalább még többet beszélnek rólunk.. gondolj bele... - "Inigo Kennedy a Kaméleonban!" -"Húúú ott nem salsa van?" - "Nem ott TECHNO van!" :)
Másik fontos dolog,hogy rengeteg olyan új arc szinesítheti nálunk az estéket, aki eleve techno bulikra jár és nem is biztos, hogy eddig tudta, hogy mi is az a Kaméleon! Szempont továbbá az a réteg, aki nagyon szeretne igazi nagybetűs, lézeres, füstgépes, nagyhangos, partyrudas technobuliba járni heti rendszerességgel, csak eddig azért nem tette, mert nem volt hol... Hát most van! Fontosnak érzem továbbá azt elültetni az emberek tudatában, hogy attól, hogy egy exkluzív, valóban igényes és jól felszerelt helyről beszélünk, ez nem egyenlő a "rongyrázással, puccparádéval", ezt éreznie kell mindenkinek, aki benéz hozzánk, hogy nálunk tényleg a nagybetűs clubhangulat az uralkodó, ahol bárki lehet díva, vagy herceg.. vagy bármi.. érted? ..mert én kezdek elveszni..:) Lényeg a lényeg!.. Nem félünk ettől a kihívástól sem, a csapat megoldja ezt is, mint minden mást! :)
Én nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek és a Club is abszolút rendben van. Ki a célközönségetek?
Köszönjük! :) Célközönségünk potenciálisan az igazi Technora éhes közönség, akik erre az élményre vannak kiéhezve, csak egyszerűen jóideje nem kapták meg sehol, az igazi vájtfülűek, akik legnagyobb kritikusaink is egyben, az ő ötleteikből is épitkezünk, illetve azok is, akik még csak ismerkednek a műfajjal, és azt mondhatom, hogy mindenki más is, akik igazán önfeledten akar tombolni egy 1.000 férőhelyes Clubban péntekről péntekre! Mert, ha egyszer ezt átéled nehezen szabadulsz! :)
Útjára indítottatok egy Techno City Partysorozatot, aminek weboldala is van. Mesélj kérlek bővebben erről a projektről!
A Techno City sorozat és az egész kezdeményezés kiteljesedése Várkonyi Zsolt barátomnak a Cocon Media Group és számos Techno oldal szülőatyjának köszönhetünk. A Kaméleonos történet kezdete táján kerestem meg Zsoltit az ötlettel, hogy mi lenne, ha együtt próbálnánk meg várat építeni, és ő egy percet sem hezitált a dolgon! Onnantól kezdve ketten fogjuk össze az egész történetet, és a csapatunkat, akik nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre, és innen is nagyon köszönöm nekik! A Techno City mindnyájunk közös gyermeke, úgyhogy most külön izgalommal várjuk a hivatalos nyitó party-t március 5.-én természetesen a Kaméleonban! A weboldal amellett, hogy nagyon szép lett, egy komplex képet ad a rajongónak, potenciális bulizni vágyónak nemcsak magáról az adott eseményről, hanem az egész rendszerről! Egy egész on-line szerkesztőség dolgozik azon, hogy mindig megtalálhatóak legyenek nálunk a legaktuálisabb mixek, videók, biográfiák, interjúk a fellépőkkel, és még egy kicsit a kulisszák mögé is bepillantást kaphat az olvasó a hir-rovaban. Ezzel és még több olyan opcióval, amit most nincs hely végigsorolni, azt hiszem mindenképpen sikerült egy nemcsakhogy a kor követelményeinek mefelelő, hanem a maga nemében abszolut unikumnak számító oldalt készítenie a Cocon Média Groupnak számunkra, ahol tényleg miden megtalálható rólunk! Úgyhogy minden érdeklődőnek jó böngészést! :)
És mi az I Love Techno?
Az ILoveTechno.hu Zsolti merész álma volt még 2006-ban. Amellett, hogy a rendezvénysorozat fő-média támogatója, egy komplex oldal, ami magába tömörít minden információt hitelesen a Technoról! Gyakorlatilag az összes olyan elvárásnak megfelel, amit a mai követelmények támasztanak, kezdve a közösség építő rendszertől, a komplett partivideókon át, mixekig, illetve a Techno eredetét, alfajait, előadóit is kategorizálja! Az oldalhoz kapcsolódik továbbá egy rádió, és TV-is, amivel komoly fejlesztéseket szeretnénk eszközölni a közeljövőben de ez legyen a jövő zenéje!
Mit szeretnél elérni a Techno City-vel?
Nem titok,hogy egy olyan kimagasló rendezvénysorozatot akarunk összehozni, ami hétről hétre felül tudja múlni magát! Club szinten szeretnénk olyan világsztárokat elhozni nektek, akik neve önmagáért beszél! Mindenkinek fel kell kötnie azt a bizonyost, mert Inigó Kennedyvel fémjelzett nyitóparti után sem kell sokat aludni március 19.-ig, amikor ismét kihagyhatatlan buli igérkezik egy világszintű techno-ikonnal! A csapatunk nagyon erős,és motivált, úgyhogy tudunk és merünk is hosszútávon gondolkodni, tehát felső határ nincs, és ezt együtt fogjuk ünnepelni veletek! :)
Mit üzennél az ILoveTechno.hu és a TechnoCity.hu olvasóinak?
Partyrúd a kézbe és ünnepeljünk együtt a nyitóbulin, mert ez az egész tényleg Rólatok szól, és a Ti mosolyotok, sikítozásotok ad erőt nekünk hétről hétre a folytatáshoz.