Bővebb információ hamarosan!
Inigo Kennedy a Techno és az elektronikus zene úttörő és tiszteletben álló zenei producere és DJ-je. Jól ismert arról, hogy a technikai és kreatív eredetiséget szakértelemmel kombinálja. Ő a tulajdonosa az innovatív és kihívó műfajt képviselő kiadónak, az Assymmetric-nek. Mára hatalmas és változatos zenei repertoárt jelentetett meg rengeteg kiadónál, a világ számos részén. Diszkográfiája csaknem 100 kiadott bakelitlemezből, több CD-ből és MP3-ból áll.
Inigo Észak-Londonban született 1972-ben és már két évesen meghitt kapcsolatot ápolt egy Fisher Price lemezjátszóval. Fő foglalatossága az volt, hogy minden elektronikus kütyüt szétszerelt és újra összerakott, így rendkívül hamar kezdte el építeni saját házi stúdióját. Zenei széleslátása a 80-as évek elejére bontakozott ki, amikor is éppúgy rabja volt az absztrakt hip-hop-nak, mint az industrialnak, az acid house-nak, vagy a breakbeat-nek. Ezek egyvelegéből jött a mindent elsöprő techno-szerelem. A kezdeti hatások és inspirációs lökések Jean Michel Jarre, Depeche Mode, Howard Jones és a The Human League hallgatása közben törtek rá.
„Ez idő alatt rabja voltam mindenfajta sötét, alternatív, industrial és elektronikus zenének, és rengeteg időmet töltöttem ezzel, ami szokatlan tartalmú lemezek vásárlását vonta maga után. John Peel show-ját a Radio One-on hallgatva vált nekem rendszeres ihletadó forrássá, ami a közelmúltban teljesedett ki: John Peel rendszeresen játssza a munkáimat a fellépései során.”
1992 és 1996 között négy évet töltött Manchester-ben az UMIST-on, ahol elektromos mérnöknek tanult, digitális feldolgozás szakon.
„A digitális felszerelés azóta a stúdióm egyik központi helyén van felállítva - egyesek szerint ez ellentmond a hagyományos analóg hangzásnak, amire a Techno gyakran támaszkodik, de én azt hiszem, ez segített nekem, hogy kifejlesszem a saját jellegzetes hang-és alkotási módszereimet”.
Első stúdióját 194-ben hozta létre, ami egy Roland D-50 és egy Casio FZ-1-ből állt. Már kezdeti tevékenységei is rendkívül gyümölcsözőek voltak: Megnyerte Nagy Britanniában az 1996-os Fosters Ice Breaker for Techno-t, John Berry Techno Show-ján a Kiss 102-ben, Manchesterben, ami a "A Bond EP"megjelenéséhez vezetett 1996 júniusában. A kiadás, amely ezek után kultuszlemez lett- az ismertség első lépéseit megtéve- a „The Washing Machin” című anyag, ami Szlovéniában jelent meg. Ezzel nagyjából egy időben szoros barátságot kötött a szlovén Umek-kel, ami akkor kezdődött, amikor még mindketten a ZET-nél dolgoztak. az ő befolyásával és számos megjelenéssel és együttműködésével kezdte el az útját, amely során rengeteg közép-és kelet-európai kapcsolatot épített. Umek és Kennedy azóta egészen más irányba fejlődtek.
Reducer és Tomito Satori
Ezen időszak elején, 1997-ben több művésznéven is létezett, hogy ezzel is támogassa számos különböző projektjeit - a nyers industrial hangjait Tomito Satori az Exhibit-en és Helki Torsnum a Sheer-en, majd az egyre inkább kísérleti alapú teljesítményt: Reducer-ként publikálta az Intstillation-nél. Ezek az alteregók sok dicséretet kaptak, és tovább folytatták fejlődésüket. A Reducer-projekt kapta a legnagyobb sikert és elismerést – ez az anyag volt talán a legtovább tartó és a legnagyobb horderejű. Példának okáért 2003 végén Jeff Mills komoly érdeklődést kezdett mutatni Reducer néven kiadott munkái iránt, 1998-ban.
Szintén ebben az időben történt egy véletlen találkozó Marco Lenzivel az Eukatech lemezboltban, ami folyamatos londoni kibocsátások sorozatához vezetett a Molecular Recordings kiadó neve alatt. Többek között több EP, közös munkák, illetve "titkos" kiadások és a zárt groove válogatások is készültek. 1996-ban és 1997-ben számos jó fogadtatásban részesülő élő fellépése volt az Egyesült Királyság klubjaiban, mint pl. a The Orbit in Leeds és a Sankeys Soap Manchesterben. Ezek során találkozott olyan emberekkel, mint például Colin Faver, Mark EG, Cold Dust (Mike Humphries, John Nuccle) és mások. A találkozó Mike-kal és John-nal eredményezte az "A VZ Era" EP kibocsátását az ő „Red Seal” című munkájukon. Amikor Manchesterből visszatért Londonba, a diploma befejezését követően, további támogatást kapott Colin Faver-től, a londoni Kiss 100-ban több fellépése is volt, és Brenda Russeltől is kapott segítséget, aki végül összehozta Tim Taylor-ral és a Missile Records-sal.
Túl az ezredfordulón és át a 21. századba, a termelés folytatódott a népszerű projektekkel, számos egyéb néven mint Rodz-Konez, Cutting Pleasure, Potential, Ergonomix, Urban Substance, Morpheus, Native Diffusion, Blackout Audio, Speaker Attack, Electracom és Fylo beleértve a remixeket a Space DJz-zel, Makaton-nal, Robert Armanival és másokkal. Gyakran előfordul - természetesen nem minden esetben - hogy a kiadások révén erős barátságok, közös célok és hasonló ötletek születtek.
Jelenleg erősen elkötelezettje saját kiadójának, az Asymmetric-nek. 1999 januárjában alakult, kifejezetten az anyagi munkái kiadására, legszemélyesebb zenéi székhelyeként. Az Asymmetric napirendjén az első pont hogy megmérettessen, és olyan ötleteket vezessen be, amelyek fenntartják a sajátos, jellegzetes, de összetartó techno alapot.
A kiadások során eddig kivívták mind a kritikusok, mind a partyközönség elismerését.
Az Asymmetric berobbanása az első kiadásnak, a „Preliminary Statements”-nek köszönhető, és a Dj-k hajthatatlan támogatásának, mint például Toky és Dalo Pozsonyból, és sok más embernek, szervezetnek és honlapnak, akik elősegítették profiljának kialakítását.
Az Asymmetric| mp3 születése: 2002 vége felé az Asymmetric elérte tizedik kiadást, (The Power Of Ten), és elérte egy szerencsétlen, nehéz és frusztráló korszak kezdetét, ami az értékesítési problémákból adóttak. Nem akarta megállítani a zene és a gondolatok áradatát, mert később úgy hozta a lehetőség, hogy belekezdjen egy innovatív projektbe, az asymmetric | mp3-ba. Ez egy MP3 felvétel címe, amit szabadon elérhetővé tettek a www.asymmetric.co.uk-on, azzal a céllal, hogy párhuzamosan futtassák az Asymmetric-et.
A kibocsátások elérhetővé tették egy kiváló minőségű MP3 felvételekből álló gyűjteményt, amelyek mindegyike elterjedt ebben a rétegben, és ami naggyá tette az Asymmetric-et az egész világon.
Az első kiadás 2004 januárjában lett a közönség számára elérhető, „In Parallel" néven, amely jelentős érdeklődést, és nagyon sok pozitív visszajelzést hozott a világ minden tájáról.
Ez vezetett a sok ember által szívesen látott Asymmetric lemezkiadó visszatéréséhez, majd ugyanabban az évben, a Madrid székhelyű Jaxx Records-sal is folyt a kollaboráció.
2007 elején volt a Token lemezek első kiadása, és egy erős techno szövetség kezdete.
Az „Identify Yourself”bizonyított végre a techno-világnak, és mindenki büszkén újra elindította Kennedy-t és csapatát a lemezkiadás régen várt visszatérése felé.
Ezt a „Bite Back” EP követte 2008-ban, amely fantasztikus visszajelzéseket hozott, és megerősítette a Token nagy tekintélynek örvendő nevét.
Kéz a kézben, az asymmetric | mp3 projekt felgyorsítása érdekében, továbbra is készítették a remixeket, mint például a cseh csapatnak,a Khoiba-nak akik roppantul jól fogadták e nemes gesztust.
Az úttörő kiadásokkal párhuzamosan egyre több helyre hívták játszani: köztük Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Bulgária, Kína, Horvátország, Cseh Köztársaság, Anglia, Finnország, Franciaország, Izland, Írország, Olaszország, Németország, Magyarország, Hollandia, Észak-Írország, Izrael, Lengyelország, Portugália, Skócia, Szerbia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Dél-Afrika, Spanyolország, Svédország, USA, stb.
Ezek a fellépések szinte mindig három lemezjátszóval és egy vagy két CD-vel történnek, egy igazán lendületes, hangulatos, innovatív és egy inspiráló élmény létrehozása érdekében. A legfontosabb a programban, hogy a szereplések során a klasszikus trackek ugyanolyan fontosak és elhanyagolhatatlanok, mint a legfrissebben kiadottak.
Inigo Kennedy jó úton halad a 100 megjelenéshez, és ezen kívül számos fontos projekt várható az elkövetkező néhány hónapban, plussz egy telizsúfolt DJ menetrend... A dolgok ragyogni látszanak az Asymmetric bolygóján! Mi sem tükrözi jobban, mint hogy 2010 március 5.-én tiszteletét teszi nálunk a TECHNO CITY nénynegyed-univerzum falai között, mindenki nagy örömére.